Starity

K-pop: Hallgasd meg Lucy első szólódalát!

2017. március 23. 16:04   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új szólistát köszönthetünk a k-pop zenepiacán – a minap debütált a KQ Produce első női szólóénekesnője, Lucy.

hirdetés

A KQ Produce március kilencedikén adta hírül, hogy egy új szólistát készül bemutatni: Lucy exkluzív szerződést kötött velünk. Ő az első női előadónk, viszont Babylon és Eden után rögtön a harmadik szólistánk. Debütáló dala várhatóan március közepén jelenik meg.

Ugyan egy kicsivel később, de Lucy végül március 22-én bemutatkozott: első szólódala B-DAY címmel aznap került nyilvánosságra a hozzá forgatott videoklippel együtt. Az előbb említett dal a dance műfajában mozog – elkészítésében közreműködött Kisum –, s a hozzá készített rövidfilm meglehetősen vidámra, élettelire és színesre sikeredett.

A 25 éves énekesnő számára egyébként nem ismeretlen az idolélet, ugyanis korábban (2012 júliusa és 2015 januárja között) a GLAM nevezetű formáció tagja volt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek