Starity

T-ara: két tag nem újít szerződést

2017. március 24. 15:03   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jeon Bo Ram és Park So Yeon nem kívánta megújítani szerződését az MBK Entertainmenttel – a többi tag év végéig marad az ügynökségnél.

hirdetés
T-ara: két tag nem újít szerződést
Fotó: MBK Entertainment

Korábban megírtuk, hogy a T-ara májusban visszatér, de a csapat jövője bizonytalan és folyamatosan folynak a tárgyalások. Az MBK Entertainment március 23-án hivatalos közleményben adta hírül, hogy a T-ara tagjai közül nem mindenki újított szerződést.

Boram és Soyeon szerződése május 15-én lejár és úgy döntöttek, hogy nem újítanak velünk szerződést, azonban ezt tiszteletben tartjuk és továbbra is támogatni fogjuk őket a saját útjukon. A többi tag (Qri, Jiyeon, Eunjung, Hyomin) 2017 december végéig megújították szerződésüket és folytatják csapatbéli, illetve egyéni tevékenyésüket.

 A T-ara májusban jelenteti meg utolsó lemezét hatfős csapatként, amit három hétig fognak népszerűsíteni teljes létszámmal. A T-ara jövője még mindig nem tisztázott, de nem valószínű, hogy a sikertelen szerződésújítások végett, kevesebb taggal folytatnák, de ezt hivatalosan egyelőre nem erősítette meg a kiadó.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek