Starity

PLL: Minden új epizód egy leleplezéssel zárul

2017. március 27. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három hét múlva kezdetét veszi a sorozat hetedik évadának „B” része, mellyel végleg pont kerül a történet végére.

hirdetés
PLL: Minden új epizód egy leleplezéssel zárul
Fotó: Freeform

Érezhető, az izgalom fokozódása, ahogy egyre közeledik a Pretty Little Liars 7B-jének premiere. A sorozat hét év után rövidesen véget ér – a készítők jelenleg is az utolsó részeket, illetve a finálét népszerűsítik. A stáb tagjai legutóbb a Los Angelesben megrendezett PaleyFesten vallottak arról, mire számítahtunk az utolsó epizódokban, így megtudhattuk, hogy milyen lesz az első egy perc, még több Emison-jelenetnek lehetünk szemtanúi és hogy hosszú út vezet a párok egymásra találásáig.

Nagyon sok minden történik az utolsó epizódok mindegyikében. És nyilván hátravan még a nagy leleplezés, a fő leleplezés, ami nagyon őrületes – persze jó értelemben. Emellett ott vannak még a kapcsolatok, hogy hol is végződnek – ez szintén egy olyan dolog, amit a rajongók imádni fognak. Megmutatja, milyen erősnek kell lennie a csapatnak az elkövetkező tíz epizódban

– nyilatkozta a Calebet alakító Tyler Blackburn, majd a Monát életre keltő Janel Parrish vette át a szót:

Az utolsó részek mindegyikének végén lesz egy-egy nagy leleplezés. Megtudjátok, ki ölte meg Jessica DiLaurentist és ki A.D. – minden kérdést megválaszolunk.

A szereplők bevallották továbbá, hogy könnyek között búcsúztak a történettől, ami nagyon a szívükhöz nőtt az elmúlt években, hiszen a legtöbben a forgatások során nőttek fel. Maga a sorozat egyébként június 20-án ér véget, ám a készítők ígérete szerint addig még nagyon sok minden történik majd, az utolsó, meghosszabbított epizód pedig a jövőt is elénk tárja, ugyanakkor a főszereplők nem zárják ki egy későbbi újraegyesülés esélyét sem.

Úgy gondolom, rengeteg az elvarratlan szál, melyek lezárást kapnak, de emellett marad elég, ami lehetővé teszi a jövőbeli dolgokat. A sorozat későbbi újraélesztése király lenne!

– nyilatkozta Ian Harding, Marlene King pedig előrevetítette egy esetleges későbbi, Párizsban forgatott Pretty Little Liars-film elkészültét, amit már Shay Mitchell sem hagyott szó nélkül:

Ha „A” keresztülüldözne Európán, azzal az ötlettel meg tudnék barátkozni.

via Entertainment Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek