Starity

Tóth Gabi levette a kezét Opitz Barbiról?

2017. március 27. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, eddig tartott a nagy barátság – az X-Faktor mentora állítólag levette a kezét tanítványáról.

hirdetés

Tóth Gabi annak idején mindent megadott volna azért, hogy Opitz Barbi az ő mentoráltja legyen az X-Faktorban és nagy volt az öröme, amikor a lány az ő csapatába került. Már a kezdetektől hitt Barbi sikerében és igaza lett – megnyerte az énekesnővel a versenyt. Azóta úgy döntött, lemond a mentori posztról a világszerte nagy népszerűségnek örvendő tehetségkutató műsorban és ezzel együtt állítólag a kezét is levette korábbi mentoráltjáról.

A Ripost ugyanis nemrég arról számolt be, hogy mindkét énekesnő részt vett egy rendezvényen, ám ott már nyoma sem volt köztük annak az összhangnak, ami korábban jellemezte a kapcsolatukat. A lap meg is kérdezte a tavalyi X-Faktor-nyertes Barbit, milyen a kapcsolatuk most Gabival, amire szűkszavúan annyit felelt, hogy az utóbbi időben nem találkoztak és nem is beszéltek egymással.

A műsorban még rajongtak egymásért I Fotó: RTL Sajtóklub

via Blikk

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek