Starity

Modellkarriert épít Paul Walker lánya

2017. március 28. 18:06   |   Szerző: goldman

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elhunyt hollywoodi sztár 18 éves lánya a jótékonykodás mellett a modellkedést is kipróbálja.

hirdetés

A néhai Paul Walker nagyon szoros kapcsolatot ápolt lányával, akivel az utolsó hónapjait is együtt tölthette, mivel Meadow hozzá költözött. A kislány egész gyermekkorát Hawaii-on töltötte édesanyjával, Rebeccával, ugyanis a szülők azt szerették volna, ha minél távolabb nevelkedik Hollywoodtól.

Meadow mindössze 15 éves volt, mikor 2013-ban elvesztette imádott édesapját, és azóta is igyekszik életben tartani és tovább vinni annak örökségét. 2015. szeptember 12-én, apja születésnapján létrehozta a Paul Walker Alapítványt, mely az óceánok védelmével foglalkozni kívánó tehetséges fiatalok továbbtanulását segíti.

Az immár 18 éves ifjú hölgy most a modellkedést is kipróbálhatja, ugyanis leszerződött a Women Managementhez, mely olyan híres modellek karrierjét indította el, mint Kate Moss vagy Jourdan Dunn.

Fotók: Woman Management

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek