Starity

Szívszorító teória: A Rólunk szól rajongói szerint így halt meg Jack

2017. március 29. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az NBC tavaly indult drámasorozata rövidesen visszatér a képernyőre a második évaddal.

hirdetés

Jack gyerekei tinédzserévei alatt hunyt el I Fotó: NBC

Március 14-én ért véget a Rólunk szól első évada, melynek már az elején tudni lehetett, hogy a Milo Ventimiglia által alakított Jack Pearson nem él napjainkban – gyermekei tinédzserkorában elhalálozott. A szériában több ízben is történt utalás arra vonatkozóan, mennyire megviselte Kevint (Justin Hartley), Kate-et (Chrissy Metz) és Randallt (Sterling K. Brown) a férfi elvesztése, ám arról kevés szó esett, hogy pontosan hogyan is hunyt el Jack.

Mivel az évadzáróban az alkotók nem tárták a nézők elé, mi történt a karakterrel, a rajongók találgatni kezdtek és egy, a történetbe belepasszoló teóriát gyártottak Rebecca (Mandy Moore) szerelmének halálát illetően. A fanatikusok szerint ugyanis Jack minden bizonnyal egy repülőgép-szerencsétlenségben lelte halálát – a kérdés már csak az volt, melyikben.

Ezt a következtetést egyébként az alapján vonták le a rajongók, hogy Kate és Kevin félnek a repüléstől, illetve mert utóbbi összetörte azokat a repülőgép modelleket, amiket annak idején apjával készítettek. Sokan úgy tippeltek, hogy a háromgyermekes családapa 2001-ben, a Világkereskedelmi Központ ellen intézett terrortámadás áldozata lett, de jobban belegondolva ez aligha lehetséges, ugyanis az ikrek akkor már 21 évesek voltak, ami azért nem illik bele a történetbe, mert köztudott, hogy tinédzseréveik alatt kellett búcsút venniük apjuktól.

Így jutottunk el ahhoz a teóriához, miszerint Jack az 1994 szeptemberében bekövetkezett USAir Flight 427-es lezuhanásakor veszthette életét, mely járat Chicagóból Pittsburgbe (a Pearson család lakhelye) felé tartott – túlélők nem maradtak a szerencsétlenség bekövetkezése után.

Természetesen nem ez az egyetlen fantazmagória, ami napvilágot látott a szereplő halálával kapcsolatban. Vannak, akik úgy vélik, Jack öngyilkosságot követett el, mások szerint pedig Miguel (Jon Huertas) keze is benne lehetett a dologban. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett sem, hogy Kate szerint ő a hibás apjuk elvesztésében. Hogy mi az igazság, az egyelőre talány, de minden bizonnyal erre a kérdésre is választ kapunk a sorozat még idén képernyőre kerülő második évadában, melyen jelenleg is dolgoznak a készítők.

Mindhárom testvért megviselte az apa halála I Fotó: NBC

via Us Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek