Starity

Bella Hadid még mindig nem lépett túl The Weeknden

2017. március 30. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 20 éves szupermodell tavaly októberben szakított szerelmével, de azóta sem szedte össze magát.

hirdetés

Bella Hadid és The Weeknd minden tekintetben álompár és követendő példa voltak együtt, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy jól kezelték még a szakítást is, ám minden megváltozott, amikor az énekes Selena Gomezzel kezdett randevúzni. Az egykori szerelmesek azóta jóformán szóba sem állnak, aminek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy The Weeknd így szeretné elkerülni, hogy Selena kellemetlenül érezze magát és egyúttal Bellának is teret biztosít ezáltal, hogy könnyebben túllépjen a szakításon.

A modellhez közel álló egyik barát nemrég úgy nyilatkozott a HollywoodLife-nak, miszerint Bellától a szakítása óta nap mint nap randevút kérnek különböző jól szituált férfiak, ő azonban minden lehetőséget visszautasít.

Mindenki szeretne Bellával randizni. Naponta vagy tízszer hívják el. A barátai is szeretnék felszedni őt, de eddig mindenkit lekoptatott. Még nem érzi úgy, hogy készen állna randizni és nem is érdekli a dolog. Még most is azon van, hogy túllépjen a szakításán The Weeknddel. Neki talán nem esett nehezére a dolog, de Bellát nem ilyen fából faragták. Neki ehhez idő kell, de nincs is ezzel semmi baj.

Gyönyörű, csinos nő, bármikor találhatna magának pasit

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek