Starity

Kiderült miért nem posztol mostanában semmit Taylor Swift

2017. március 30. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 27 éves, Grammy-díjas énekesnő jelenleg hatodik stúdióalbumán dolgozik, közben pedig méregtelenítő szabadságot tart.

hirdetés

Ha hihetünk a pletykáknak, akkor Taylor Swift már az utolsó simításokat végzi még idén megjelenő hatodik lemezén, amit nagyon várnak rajongói – ez érthető, hiszen az énekesnő a 2014-ben megjelent 1989 című album megjelenése óta nem rukkolt elő újdonsággal a Zayn Malikkal közösen felénekelt I Don't Wanna Live Forevert leszámítva.

Tay ugyan dolgozik, de emellett élvezi is a szabadságot, hiszen most, hogy nem turnézik, több ideje van önmagára és a szeretteire, akik már nagyon hiányolták őt. Egyik barátja például arról számolt be nemrégiben, hogy a szőkeség nagyon élvezi a kötelezettségektől mentes hónapokat és egyáltalán nem hiányzik neki a közösségi média, ahová csak nagyon ritkán posztol azóta, hogy szabadságra ment.

Taylor imádja a közösségi médiában tartott szünetét. Élvezi, hogy kapcsolatban lehet a rajongóival, de ugyanakkor szenved is ennek az árnyoldalától, a folyamatos piszkálódástól, amit az Instagram-hozzászólások olvasásakor elszenvedni kényszerül. Hamarosan ismét többet fog posztolni, de jelenleg élvezi ezt a méregtelenítő időszakot és hogy kiszakadhatott az online tér negatív közegéből.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek