Starity

Meglepő: Angelina Jolie kétségbeesetten könyörgött egyik korábbi szerepéért

2017. március 31. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár korábban már volt alkalma bizonyítani tehetségét, a Paramount Pictures fejesei félve bízták rá a szerepet.

hirdetés
Meglepő: Angelina Jolie kétségbeesetten könyörgött egyik korábbi szerepéért

A Paramount Pictures egykori vezérigazgatója, Sherry Lansing a közelmúltban írt könyvében vallott arról, hogy pontosan hogyan, milyen körülmények között került sor Angelina Jolie leszerződtetésére a 2001-ben bemutatott Lara Croft: Tomb Raider című akciófilmhez.

Elmondása szerint a végső elhatározást csak nehezen hozta meg a stúdió, ugyanis a fiatal színésznő akkoriban Billy Bob Thorntonnal járt (később hozzá is ment) és köztudott volt, hogy a férfi vérét hordja egy fiolában, amit nyakláncára fűzött. Ha pedig ez nem lett volna már önmagában elég bizarr, sokat rontott a renoméján, hogy azt pletykálták róla: nem veti meg a kábítószereket sem.

Kétségtelen, hogy volt mit magával hoznia, ehhez pedig hozzájött a sötét hírneve. Vicces, de ez volt az egyik döntő érv: ez a zűr és veszély segítette sikerre a karaktert

– nyilatkozta Simon West rendező, akit a színésznő édesapja, Jon Voight és a család barátja, Jane Fonda is figyelmeztetett, hogy óvatosan bánjon Angie-vel, mert a lány nagyon törékeny. Lansing és West így aztán Mexikóba utaztak – ahol Angelina az Eredendő bűn című filmet forgatta –, hogy tárgyaljanak vele.

Azt mondta nekem Angelina: Nézd, akarom ezt a szerepet, de tisztában vagyok a hírnevemmel és bármit megtennék, hogy bizonyítsam, érdemes velem dolgoznod. Megbízható leszek és keményen fogok melózni. Az sem érdekel, ha a stúdió drogtesztet csináltat velem minden nap

– elevenítette fel a tárgyalás emlékét a rendező, aki végül Jolie-nak adta a főszerepet. Ahogy az várható volt, a stúdió random időközönként tesztelte is a színésznőt, de minden eredménye negatív lett, így idővel a renoméja is helyreállt. A film persze óriási siker lett és a stúdió végül egy második részre is befektetett, ami két évvel később, 2003-ban került a mozikba Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője címmel.

Angie vitte sikerre a filmet I Fotó: Paramount Pictures

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek