Starity

Dalpremier: Selena Gomez – Only You

2017. április 01. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap került fel a Nexflixre a színész-énekesnő által készített sorozat, a Tizenhárom okom volt, ezzel egyidőben pedig Selena közzétette a széria betétdalát, az Only You-t is.

hirdetés

Néhány nappal ezelőtt már kaptunk egy kis ízelítőt a Jay Asher 2007-es regényén nyugvó sorozathoz készült dalba, amit Selena Gomez énekelt fel. A dalt magát ugyan nem ő szerezte – hiszen azt a Yazoo nevű forműció 1982-ben dobta piacra –, ám remek új köntösbe bújtatta azt, ami nem mellesleg tökéletesen illik is a történet két főszereplőjének viszonyához.

Hannah története egyébként nagyon magával ragadta az énekesnőt, aki mélyen azonosulni tud azokkal a problémákkal és élethelyzetekkel, amiken a tizenéves lány keresztülment. Sel hét évet áldozott az életéből arra, hogy a lehető legjobbat sikerüljön kihoznia az adaptációból, munkájában pedig édesanyja, Mandy Teefey is segítette.

Az ember nem tudhatja előre, hogy valami sikeres lesz-e vagy sem. Ha a történet üzenetére gondolok, az jut eszembe, hogyan éreztem, amikor először olvastam a könyvet. Azonosulni tudtam Hannah-val és most, hét évvel később azt érzem, még sokkal jobban átérzem azt, amit ő érzett. Úgy gondolom, a nézők is azonosulni tudnak majd vele és az általa képviselt üzenettel, mindegy mennyi idősek is legyenek. Mindenki keresztülmegy ezen, napjainkban pedig különösen fontos, hogy beszéljünk ezekről a problémákról

– nyilatkozta a sorozat tegnapi premierjén a barna hajú szépség.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek