Starity

Visszatért a Winner

2017. április 06. 05:05   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavaly ősz óta mínusz egy fővel, immáron kvartettként tevékenykedő Winner új, Fate Number For címre keresztelt kislemezével és új rövidfilmekkel tért vissza!

hirdetés

Április negyedikén véget ért az Inner Circle-ök számára a majd egy évig tartó várakozás, hiszen szeretett csapatuk Fate Number For címmel megjelentette legújabb kislemezét, valamint két vadonatúj klipnek is örülhetnek! Amíg a Really Really egy tropical house stílusú szerzemény lett, addig a Fool személyében egy balladát köszönthetnek.

A korong sok pozitív visszajelzést kapott és jól fogadta nagyérdemű: a dél-koreai zeneletöltő oldalak nagy részén előkelő helyen végzett, valamint az iTunes-listája szerint további 21 országban az első helyet kaparintotta meg, Kanadában a negyedik, az USA-ban pedig a tizedik helyen landolt.

A kiadványon szereplő dalokat Mino, Seungyoon és Seunghoon írta, emellett a produceri feladatokból is kivették a részüket.

A dallista:

  1. Really Really
  2. Fool
  3. Really Really (instrumental) (csak a fizikai formátú CD-n szerepel)
  4. Fool (Instrumental) (csak a fizikai formátú CD-n szerepel)

A kislemez a digitális formátum mellett kétféle verzióban érhető el: For Seoul és For LA

A fizikai formátum kétféle borítóképe
A digitális borítókép

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek