Starity

Caitlyn Jenner teljesen magára maradt nemváltása után

2017. április 06. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már másfél éve annak, hogy az egykori élsportoló, Bruce Jenner úgy döntött, női testben szeretné leélni élete hátralévő részét.

hirdetés

Bruce-ból azóta Caitlyn lett és nemcsak nevében, külsejében is gyökeres változás történt – nővé operáltatta magát. Döntése azonban a szerelmi életén túl családjára is kihatott, szeretteinek ugyanis nagyon nehezére esett elfogadni azt, akivé vált szinte egyik napról a másikra. Ez érthető módon nagyon fájt Caitnek, amit most nevelt lányának, Khloe Kardashiannak rótt fel a Keeping Up With The Kardashians legújabb adásában.

Caitlyn Khloe-nak rótta fel sérelmeit I Fotó: E!

Abszolút úgy érzem, hogy teljesen eltávolodtunk egymástól az elmúlt másfél évben. Napról napra, hónapról hónapra. Senki sem hívott fel, nem jelentkezett nálam, hogy arról érdeklődjön, hogy vagyok. Egyikőtök sem hívott. Az ember ilyenkor mást sem tehet, mint ül és azon gondolkozik, hogy Azért van ez, mert nemet váltottam? Már nem szeretnek engem többé?. Szeretném tudni, mi rosszat tettem vagy mit nem és tovább akarok utána lépni ezen

– mondta Caitlyn, mire Khloe így felelt:

Nem szükségszerűen tettél rosszat. Ebben a családban mindenki gyorsan túllép a dolgokon. Sok dolgot egyszerűen fel sem dolgozunk, már túl is lépünk a következőre, de ami személy szerint engem illet, én nem voltam olyan passzban, hogy beletegyem magam egy új kapcsolatba vagy hogy egy ilyen horderejű dologgal megbirkózzak. (...) Számomra te mindaz vagy, aki Bruce volt. Számomra az, hogy nem vagy az életemben, hatalmas csapás, mert bár jól vagyok, de mégis ott ez az érzés, hogy elvették tőlem a második apukámat, az embert, aki mellett felnőttem, aki nevelt engem.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek