Starity

Iggy Azalea elárulta, hogyan fogyott hét kilót egy hét alatt

2017. április 07. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kínkeserves diéták és megerőltető mozgássorok ide vagy oda, a 26 éves rapper új módot talált a fogyásra.

hirdetés

Iggy Azalea nemrég az új-zélandi Nova 96.9 rádióállomás vendége volt, ahol szót ejtett legújabb kisfilmjének, a Mo Bounce-nak a forgatásáról, ami véleménye szerint a vártnál is jobban sikerült – nem csoda, hiszen már a próbák alatt leadott hét kilót, mindössze egyetlen hét alatt!

Szigorú étrendet kellett követnem a forgatás előtt, mert tudtam, hogy meglehetősen hiányos öltözetben fogok majd táncolni. Rengeteg próbám volt előtte és fogytam hét kilót egyetlen hét alatt csak azzal, hogy arra a dalra táncoltam

– nyilatkozta a rapper. Saját bevallása szerint a twerkelés önmagában nem elég – tánctanára utasítására jógázni is eljárt.

Órákat vettem. Van egy ismerősöm, aki nagyon-nagyon jó a twerkelésben, ő segített nekem. Azelőtt nem is sejtettem, milyen rugalmasnak kell lennie az embernek ehhez a mozgásformához. A tanárom javasolta, hogy járjak el jógázni. Fogalmam sem volt, hogy a twerkeléshez ez is kell, pedig kell.

A Mo Bounce című dal egyébként Iggy korábban bemutatott, Team című dalával együtt a még idén megjelenő Digital Distortion című lemezen kap helyet. A korong eredetileg tavaly került volna az üzletek polcaira, de Iggy magánéletbeli változásai miatt (felbontotta eljegyzését vőlegényével, Nick Younggal, aki teherbe ejtette exét – a szerk.) elhalasztotta annak megjelentetését.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek