Starity

Három együtt töltött év után Olivia Munn szakított Aaron Rodgersszel

2017. április 07. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő a közelmúltban arra kérte párját, hogy tartsanak szünetet kapcsolatukban.

hirdetés

Hollywoodban újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvend szünetet tartani és most Olivia Munn is ezt kérte párjától, Aaron Rodgerstől, akivel három éve randevúzik. Egy hozzájuk közel álló barát szerint bár jól kijöttek egymással, egész egyszerűen arra ment rá a kapcsolatuk, hogy nem ugyanott tartanak az életben, nincsenek egy hullámhosszon.

Olivia mondta ki a szakítást. Jók voltak együtt, sosem veszekedtek, így a jövőben minden esély megvan arra, hogy ismét összejönnek, de jelenleg időre van szükségük

– nyilatkozta a fent említett forrás az E! Online-nak.

A szerelmeseket legutóbb Valentin-napon látták együtt, azóta nem jelentek meg nyilvánosan. Kapcsolatukról a sajtó 2014 májusában szerzett tudomást és bár azóta több alkalommal is felmerült a pletyka, miszerint Rodgers a lánykérést tervezgeti, erre a mai napig nem került sor. Kapcsolatuk így is nagyon komolynak tűnt, hiszen két éve egy kutyát is magukhoz vettek, aki a gyerek szerepét töltötte be náluk.

Chance családdá kovácsolt minket... ő és Aaron minden tekintetben megváltoztatták az életemet. Olyan sok mindent mondhatnék még. Amilyen egy jó ember lehet, az mind megvan Aaronben

– lelkesedett egy korábbi interjúban a színésznő, aki jelenleg a jövő februárban bemutatásra kerülő, The Predator című filmet forgatja Vancouverben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek