Rosszul sikerült első randi: Szex közben csípték el a rendőrök Kurt Russellt és Goldie Hawnt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyan a lesifotósoknak és a jól értesült bennfenteseknek köszönhetően már a kapcsolat elején értesülhetünk, mikor is veszi kezdetét egy-egy híresség románca, azt azonban csak ritkán tudjuk meg, mi is történik az első találkán...
Kurt Russell pénteken, egy talk show-ban vallott arról, hogyan is zajlott Goldie Hawnnal közös első randevúja annak idején, akivel az 1984-ben bemutatott Második műszak című romantikus dráma forgatásán ismerkedett meg.
A színész elmondása szerint kedvesével a Los Angeles-i Playboy Clubban mulattak, amikor úgy döntöttek, ideje továbbállni és keresni maguknak egy csendes helyet, ahol összebújhatnak. Választásuk Goldie felújítás alatt lévő ingatlanjára esett (jelenleg Kate Hudson tulajdonában áll – a szerk.), ahol a még félkész hálószobában adták át magukat a testi szerelemnek, nem számítva a váratlan vendégek érkezésére...
Úgy döntöttünk, hogy az estének még nincs vége. Felmentünk az emeletre, a képzeletbeli hálószoba képzeletbeli bútorai közzé és egymásnak estünk... aztán egyszer csak beállítottak a rendőrök, mert ahhoz, hogy a házba jussunk, be kellett törnünk. Azt kell mondjam, vicces volt. Hihetetlen, milyen régen történt
– nyilatkozta a színész Harry Connick Jr.-nak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.