Starity

Űrlénynek jelel a Twice

2017. május 17. 10:10   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A JYP Entertainment által menedzselt lánycsapat, a Twice az idei évben másodszorra tért vissza.

hirdetés

Az idei év igazán mozgalmas a Twice számára, hiszen februárban TWICEcoaster: Lane 2 nevezetű újracsomagolt albummal jelentkeztek – mely igazán sikeresnek bizonyult –, valamint június 28-án Japánban is bemutatkoznak.

A japán debütálás előtt azonban sort kerítettek egy koreai visszatérésre: május 15-én SIGNAL címmel jelentették meg negyedik középlemezüket és a korong névadó dalához forgatott rövidfilm is feltöltésre került. Maga a szerzemény feletébb fülbemászó, s a hozzá forgatott rövidfilm is eredeti lett, melyben a lányok egy űrlény figyelmét szeretnék felkelteni szupererőikkel, sőt a koreográfia részeként jelelnek is neki.

A lemez összesen hat szerzeményt sorakoztat fel, melyek közül az Only 너-t HA:TFELT, az Eye Eye Eyes-t Jihyo és Chaeyoung írta, a névadó dal pedig J.Y. Park keze munkáját dícséri, aki a produceri feladatokat is ellátta.

A dallista:

  1. SIGNAL
  2. 하루에 세번
  3. Only 너
  4. HOLD ME TIGHT
  5. EYE EYE EYES
  6. SOMEONE LIKE ME

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek