Starity

Másfél millió dollár értékű ékszereket emeltek el A$AP Rocky otthonából

2017. május 18. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy fest, nincs szerencséje a Los Angeles-ben élő sztároknak – a rapper már a sokadik híresség, akit az elmúlt hónapokban megrövidítettek.

hirdetés

Néhány órája hozta le az Us Weekly, miszerint kedden három fegyverrel felszerelkezett férfi kirabolta A$AP Rocky otthonát – zsákmányuk 1.5 millió dollár (~ 406.7 millió forint) értékű ékszerek voltak, valamint egyéb tárgyakat is elemeltek az elkövetők. A rendőrséghez este fél 12-kor érkezett be a bejelentő hívás.

A történtekről egy nő értesítette a hatóságot – elmondása szerint az L$D előadójának otthonába látogatóba ment, amikor belebotlott a rablókba, akik arra kényszerítették, segítsen nekik feltörni a páncélszekrényt, de a nő nem tudta az azt nyitó számkombinációt, így a széf végül a házban maradt. A nő – aki állítólag a rapper rokona – sértetlenül megúszta a fiaskót.

A Los Angeles-i rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben, hogy kézre kerítse az elkövetőket és az ellopott vagyontárgyakat, de egyelőre nem járt sikerrel.

A$AP Rocky azonban nincs egyedül: állítólagos barátnőjét, Kendall Jennert is kirabolták a közelmúltban. A modellt szintén ékszerekkel rövidítették meg – egy barátja vitte el az értékes kiegészítőket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek