Starity

Liam Payne nem biztos abban, hogy el akarja venni gyermeke anyját

2017. május 20. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Strip That Down énekese papírok nélkül is boldog párjával, aki néhány hete adott életet közös gyermeküknek.

hirdetés
Liam Payne nem biztos abban, hogy el akarja venni gyermeke anyját
Fotó: Clasos

Liam Payne számára a házasság közel sem jelent olyan fontos elkötelezettséget, mint az, hogy szerelmével, Cheryl Cole-lal gyermekük által egy életre összefűzték életüket.

A házasságra úgy tekintek, mint vallási dologra. Én nem igazán vagyok vallásos, így tudom, hogy a házasság jelen pillanatban nem szerepel a pakliban. Van viszont egy közös gyermekünk, és tudod, a szerelmünk ennél nem is lehetne komolyabb

– nyilatkozta Payne a The Sunnak adott interjújában.

A pár első találkozására egyébként 2008-ban, az X-Factor keretein belül került sor, mely műsorban Cheryl mentorként vett részt, Liam pedig mindössze 14 évesen szállt versenybe a fődíjért. Elmondása szerint az énekesnő mindig is nagyon bejött neki, így az álma vált valóra azzal, hogy egymásra találtak és családot alapítottak.

Még csak most váltam apává és közben az új kislemezemet népszerűsítem. Cheryl ehhez megadja a nyugodt hátteret. Azt mondogatja nekem, hogy Menned kell, végezd a dolgodat!. Így kezeli a dolgot, Bear [a pár fia – a szerk.] pedig gyönyörű baba. Imádom őt és pokolian hiányzik nekem. Képtelen vagyok túl sokat beszélni róla, mert elszomorít, hogy nem vagyok mellette. Nagyon nehéz távol lenni az újszülött gyermekedtől.

Az énekes ismét szót ejtett arról, hogyan és miért is kapta a baba a különleges Bear nevet:

Azt mondtam Cherylnek, hogy Nézd, te adtál életet neki és kilenc hónapig a szíved alatt hordtad őt, így azt hiszem, téged illet a jog, hogy elnevezd.. A Bear nevet választotta, mert olyan nevet szeretett volna a babának, ami nélkül sehonnan nem léphet ki úgy, hogy ne emlékeznének rá, ezzel pedig nem tudtam vitatkozni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek