Starity

Elhunyt Adam West, a világ első Batmanje

2017. június 10. 20:08   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyászol a világ és a filmek, sorozat rajongói: elhunyt Adam West, az első Batman.

hirdetés

88 éves korában hunyta örök álomra a szemét Adam West, amerikai színész, a 60-as évek első Batmanje. A színész egy éve küzdött a leukémiával, és a mai napon, Los Angeles-i házában érte a halál. A szomorú hírt a színész családjának szóvívője erősítette meg ma délután.

A világ így ismerte és szerette meg a színészt

Kultikus szerepe után a Batman-sorozatban nem igazán volt egyéb munkája, hiszen a világ a szuperhősként ismerte meg a színészt. Jóval később a Family Guy sorozatban szinkronizálta a róla elnevezett polgármestert.

Adam West 1928-ban született Washington államban, majd 1950-ben indította el a karrierjét. Háromszor nősült, hat gyermeke, öt unokája és két dédunokája született.

A színész gyerekei azt nyilatkozták, hogy apjuk mindig úgy látta magát, mint egy fényes lovag, aki arra törekedett, hogy pozitív hatással legyen a rajongók életére

– írta a Guardian.

A népszerű TV-sorozat 1966 és 1968 között futott.

Nyugodjék békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek