Starity

PLL: Legalább két esküvő lesz a fináléban

2017. június 12. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak három epizód maradt a Pretty Little Liars fináléjáig, és végre pont kerül a hét éve futó történet végére.

hirdetés
PLL: Legalább két esküvő lesz a fináléban
Fotó: Freeform

Napról napra közeledik az időpont, amikor búcsút kell intenünk kedvenceinknek, ám addig még van három epizód, melyek során várhatóan választ kapunk az évek óta feszítő kérdésekre – legfőképpen arra, ki az új főgonosz, aki kedvenceinket zsarolja. Addig azonban még számtalan izgalmas pillanatnak lehetünk szemtanúi, I. Marlene King producer pedig a Popsugarnak elárulta: happy endekben sem lesz hiány.

Megígérhetem nektek, hogy lesz még két esküvő a műsorban. Pontosabban legalább kettő.

A fentiek tekintetében joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon kik lesznek azok, akik oltár elé állnak a nagy lezárásig. Kézenfekvő lenne, hogy az egyik pár Aria (Lucy Hale) és Ezra (Ian Harding) legyen, akik már eleve szervezik a nagy napjukat; a másik pár pedig minden bizonnyal Hanna (Ashley Benson) és Caleb (Tyler Blackburn), akik a legutóbbi epizódban jegyezték el egymást. De kik lehetnek a lehetséges többiek? Netán Ali (Sasha Pieterse) és Emily (Shay Mitchell) kapcsolata jut el erre a szintre vagy Spencer (Troian Bellisario) kapja meg a neki oly régóta kijáró boldogságot? Ez egyelőre a jövő zenéje...

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek