Starity

Elkezdődött a 13 okom volt 2. évadának forgatása

2017. június 14. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőn vette kezdetét a második évad forgatása, és a stáb várhatóan egész nyáron dolgozni fog.

hirdetés

Miután március végén felkerült a Netflixre a Jay Asher regényén alapuló adaptáció, azt találgatták a rajongók, hogy vajon lesz-e folytatása. Májusban aztán kiderült, hogy igen, ám nem sok mindent lehet tudni arról azóta sem, azt leszámítva, hogy az új epizódok jövőre kerülnek képernyőre, és azokban az első évadhoz hasonlóan kulcsszerepet játszik majd Hannah (Katherine Langford) is.

Fotó: Netflix

Aki követi a széria szereplőit a közösségi oldalakon, hétfőn minden bizonnyal nagyon megörült, hiszen többen is arról számoltak be, hogy megkezdődött a második évad forgatása, amit a rajongók kitörő örömmel fogadtak.

Első nap. Második évad. Készen állok egy kis varázslatra

– írta a Tonyt alakító Christian Navarro a Twitteren, majd a nap végén ezt csiripelte ugyanott:

Köszönjük szépen mindenkinek, aki sok szerencsét kívánt ma nekünk. Az első nap remek volt. Igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, hogy olyasvalamit alkossunk, amire büszkék lehettek.

Fotó: Twitter / Christian Navarro (screenshot)

A sorozat sztárja, Katherine ezzel szemben az Instagramon számolt be arról követőinek, hogy ismét Hannah bőrébe – pontosabban a csizmáiba bújt.

Fotó: Instagram (Story) / Katherine Langford

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek