Starity

Camila Cabello ezt az egy dolgot bánja a Fifth Harmonyval kapcsolatban

2017. június 18. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valósággal repül az idő azóta, hogy a 20 éves énekesnő elhagyta a formációt.

hirdetés

A Fifth Harmony decemberben jelentette be, hogy Camila Cabello elhagyja a csapatot, amiből óriási botrány kerekedett. A lányok ugyanis azt állították, hogy nem volt tudomásuk kolléganőjük tervéről, ezzel szemben Camila azt bizonygatta, hogy már hónapokkal korábban tudatta szándékát velük. Bármi is az igazság, azóta a lányok többé-kevésbé rendezték viszonyukat, és mindenki a legjobbat kívánja a másiknak.

Cabello nemrég a 92.3 AMP Radiónál vendégeskedve vallott arról, hogy mindentől függetlenül van valami, amit nagyon bán a Fifth Harmonyval kapcsolatban – azt, ahogy a „szakításra” sor került.

Nyilvánvalóan azt kívánom, bár ne úgy alakultak volna a dolgok, ahogy. Én csak békét szerettem volna

– nyilatkozta az énekesnő, aki csupa jó véleménnyel van a csajok első új kislemezéről, a Downról is:

Csak a dal töredékét hallottam. Még nem volt módom meghallgatni az egészet, de úgy gondolom, nagyon jól sikerült dalról van szó. Nem igazán volt furcsa nem hallani magamat a dalban, mert ez egy teljesen természetes fejlődési folyamat [a távozásom után]... A legjobbakat kívánom a csajoknak, és biztos vagyok abban, hogy nagyon odateszik magukat, én pedig boldog vagyok, hogy a saját zenémmel foglalkozhatok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek