Starity

Ejtették a Hilary Duff exférje ellen felhozott, nemi erőszakról szóló vádakat

2017. június 25. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Februárban indult nyomozás a már visszavonult atléta ellen, ugyanis egy hölgy azt állította: a sportoló akarata ellenére közösült vele.

hirdetés

Hilary Duff exe, Mike Comrie fellélegezhet, ugyanis a bíróság ejtette az ellene felhozott vádakat! A 36 éves sztársportolót egy általa felszedett hölgy jelentette fel, mert elmondása szerint Comrie megerőszakolta őt. Az ügyet a közelmúltban tárgyalták Los Angelesben, ám az ügyészek éltek a gyanúperrel, hogy a hölgy lódít a történtekkel kapcsolatban, elvégre elmondása szerint a szexuális aktus létrejöttébe maga is beleegyezett, kizárólag az anális kényeztetés ellen volt kifogása. A per lezárult – a bíróság Mike mellé állt.

Volt felesége, Duff szerint az NHL egykori játékosa igazán nyugodt, kedves természetű ember, akivel a mai napig jó viszonyt ápol annak ellenére is, hogy 2014-ben véget vetettek kapcsolatuknak. Fiukat, Lucát most is közösen nevelik.

Mike csodálatos. Abszolút jelen vagyunk egymás életében. Nem is tudnék olyat választani, akivel szívesebben nevelném a gyermekemet. Nagyon jó barátok vagyunk, és igenis törődünk a másikkal

– nyilatkozta a színész-énekesnő a Cosmopolitannak.

via Us Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek