Starity

Shay Mitchell a második családjaként tekint Pretty Little Liars-beli kolléganőire

2017. június 27. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű sorozatsztár szívéhez nagyon közel állnak kollégái, akikkel hét éven át forgatott nap mint nap.

hirdetés

Lassan, de biztosan a végéhez közeledik a hazugok története, hiszen ma este kerül képernyőre a Freeformon a sorozat utolsó epizódja. A stáb már hónapokkal ezelőtt befejezte a munkát, de érthető módon a széria főszereplői a mai napig közel állnak egymáshoz, így nem csoda, ha még nem szoktak hozzá, hogy már nem találkoznap minden nap.

A sorozat végetértének negatívuma az, hogy nem látom a kollégáimat és a stábtagokat minden nap. Nagyon hiányoznak nekem, ők a második családom

– nyilatkozta Shay Mitchell az Us Weeklynek, míg egy korábbi interjúban úgy vallott, hogy a lányokkal (Lucy Hale, Sasha Pieterse, Ashley Benson, Troian Bellisario) gyakran ülnek össze a forgatási szünetek alatt és a munka végeztével is.

Munka után fel szoktunk bontani egy üveg bort. Általában ezt valamelyikünk otthonában tesszük, de véleményem szerint az is nagyon jól szokott sikerülni, amikor új éttermeket fedezünk fel együtt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek