Starity

Agydaganatot diagnosztizáltak Maria Menounosnál

2017. július 03. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 39 éves színésznő már átesett a műtéten is, jelenleg otthonában lábadozik.

hirdetés

Maria Menounos a People magazin hasábjain hozta nyilvánosságra, hogy a közelmúltban agydaganatot találtak nála. (Édesanyja, Litsa is ugyanezzel küzd, nála már a negyedik stádiumban jár a betegség.)

Februárban azt gondoltam, valamilyen fülfertőzésem van, így elmentem az orvoshoz kivizsgáltatni magam, aki azt mondta: A fülei a legtisztább dolgok, amiket valaha láttam. Mi mást érez még?, én pedig elmondtam neki, hogy szórakozott voltam az utóbbi időben, és gyakran előfordult fejfájás nálam. A beszédem akadozott, emellett nehézséget okozott a súgógépről való olvasás. Mondtam is neki, hogy Tudom, őrültnek fogok tűnni, de azt hiszem, agydaganatom van, mint édesanyámnak., erre megnyugtatott, hogy Nem hiszem, hogy őrült lenne, csináljunk egy MRI-t!. A következő héten jobban éreztem magam, így azt gondoltam, biztosan csak paranoiás vagyok

– elevenítette fel a történteket a színésznő, aki áprilisban kapta meg a leleteit, melyek kimutatták, hogy jól sejtette, mi lehet a probléma.

Nem sírtam, sőt nevettem! Eljutottam arra a pontra, amikor azt hittem, ez az egész csak egy vicc. A szüleimet ledöbbentette a hír, de megnyugtattam őket, hogy minden rendben lesz.

Mariát azóta megműtötték, az operáció után pedig hat napot még kórházban töltött, jelenleg otthonában lábadozik. A Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Center idegsebésze, Keith L. Black szerint 6-7% az esély arra, hogy később visszatér a betegsége.

Az életfelfogásom teljesen megváltozott. Úgy érzem, ideje, hogy célt adjak az életemnek. Ez egy áldás volt, sok jó dolog származott belőle. A kezdetek óta így tekintek rá. Mindig azt mondom az embereknek, hogy ha valami zajt hallanak az autójukban, vigyék el szerelőhöz. Ha az ember a szervezetével kapcsolatban érez így, akkor miért nem nézeti meg magát? Szerencsés vagyok, amiért kivizsgáltattam magam. Ki tudja, mi történhetett volna?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek