Starity

Roope Latvala szerint egykori társai hátbaszúrták őt

2017. július 05. 07:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gitáros 2015-ben, 12 év közös zenélés után hagyta el a melodikus death metált játszó finn zenekart – legalábbis eddig úgy tudtuk.

hirdetés

Három éve sokkolta rajongókat a hír, miszerint 12 év közös zenélés után Roope Latvala gitáros bejelentette, hogy nem kíván többé a Children Of Bodomban zenélni. Akkor az is kiderült, hogy a tagok békében és barátságban váltak el egymástól annak ellenére, hogy akkoriban már megkezdték új lemezük, az I Worship Chaos munkálatait. A napokban azonban a zenész egy különös interjú közepette azt állította, hogy egykori társai hátbaszúrták őt, mivel elmondása szerint tisztességtelen bánásmódban részesült, továbbá nem önszántából lépett ki az együttesből, hanem kirúgták – még a lemez felvétele előtt.

Úgy érzem, hogy a srácok nagyon hátbaszúrtak, kirúgtak engem a bandából mindem magyarázat nélkül

– idézi Roope szavait a finnországi YLE nevezetű lap.

Roope 12 évig volt a COB tagja, most pedig azt állítja, hogy egykori kollégái tiszteletlenek voltak vele szemben. I Fotó: Toni Härkönen

Latvala azt is elmondta, hogy az eset után az alkohollal is meggyűlt a baja, hiszen a zenélés helyett inkább az ivásra összpontosított:

Nem tudtam megérinteni a gitáromat, mintha nem lenne szabad gitároznom

– árulta el a zenész. Elmondása szerint a viharfelhők megszűntek létezni felette, így örömmel tudatta a hírt, hogy a Naildown nevezetű zenekar frontembere lett. A zenész egyébként 2003 óta volt tagja a Children Of Bodomnak, ezidő alatt pedig négy albumot és számos kislemezt adott ki velük.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek