Starity

Visszatért! Négy év után új kislemezzel jelentkezett Kesha

2017. július 07. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Viszontagságokban gazdag évek állnak Kesha mögött, de végre sikerült összeszednie magát és visszatért!

hirdetés

 

Kesha (@iiswhoiis) által megosztott bejegyzés,

Mióta Kesha pert indított producere, Dr. Luke ellen, a feje tetejére állt az élete, hiszen nem adhatott ki új dalokat, ami érthető módon nagyon megviselte. Azon túl, hogy elesett önálló bevételétől, nem is csinálhatta azt, amit szeretett, hiába volt benne rengeteg érzés és írt számtalan dalt – a kezei meg voltak kötve.

Az énekesnő azonban most visszatért és megjelentette Praying című kislemezét, amit az elmúlt évek küzdelmei ihlettek, ugyanakkor egyfajta vigaszul is szolgált számára. Elmondása szerint karrierje megfeneklése miatt reménytelenséggel és depresszióval küzdött, de nagyon sokat jelentett számára az, hogy a rajongói – és számtalan szakmabeli – támogatását élvezhette.

Felülkerekedtem az akadályokon és megtaláltam az erőt önmagamban, még amikor úgy is éreztem, nincs számomra remény. Ez a dal arról szól, hogy empátia ébredhet benned olyasvalaki iránt is, aki bánt téged vagy a frászt hozza rád. Arról szól, hogy megtanulj büszke lenni arra, aki vagy, még a legnehezebb időszakban is, amikor úgy érzed, magadra maradtál

– nyilatkozta újdonsága kapcsán az énekesnő, majd hozzátette:

Remélem, hogy ez a dal megtalálja azokat az embereket, akik küzdelmeik kellős közepén vannak, és átadja nekik az üzenetet, hogy nem számít, ha úgy tűnik, hogy minden rossz, túl fognak jutni rajta. Ha szeretet és hit van az ember szívében, akkor legyőzhetetlen. Soha ne mondj le magadról!

 

Kesha (@iiswhoiis) által megosztott bejegyzés,

A legsötétebb pillanatokban szedhetjük össze a legtöbb erőt. Rengeteg olyan nap és hónap volt az életemben, amikor ki sem akartam kelni az ágyból. Napokat töltöttem azzal, hogy arra vártam, mikor szenderülök álomba, és amikor megtörtént, borzasztó rémképek kínoztak, és csak sírtam és ordítottam a sötétben. Sosem volt nyugtom. Se éjjel, se nappal. Aztán összeszedtem magam, az érzéseimet, elmentem a stúdióba és dalokba öntöttem mindazt, amit éreztem. Sosem voltam még boldogabb

– lelkendezett Kesha, aki augusztus 11-én dobja piacra Rainbow elnevezésű nagylemezét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek