Starity

Kendall és Kylie nem érzi bűnösnek magát: „Csak két darab pólót adtunk el”

2017. július 11. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lányok június végén dobták piacra vintage pólóikat, melyeket nem sokkal később vissza kellett vonniuk a forgalomból.

hirdetés

Biztosan emlékeztek még a közelmúltban kialakult botrányra, amikor Kendall és Kylie feltették webshopjukba azt a pólókollekciót, melynek darabjai mindegyikén egy-egy ikonikus – többségében már elhunyt – zenész arcképe díszelgett, amire a lányok saját arcukat és logójukat is rányomatták. A dologból nagy balhé kerekedett, hiszen az előadók hozzátartozói és örökségük kezelői kinyilvánították nemtetszésüket, mondván, hogy Jennerék tiszteletlenek az elhunytakkal szemben, nem is beszélve arról, hogy nem vásárolták meg a róluk készült fotók jogait, ami egyúttal azt is jelenti, hogy törvényellenesen használták fel azokat.

Az 1996-ban elhunyt Tupac Shakur egykori fotósa, Michael Millert annyira feldühítette a csajok eljárása, hogy pert indított, de állítólag mások is kacérkodnak az ötlettel. Kendall és Kylie most képviselőiken keresztül üzentek a fent említett fényképésznek, kifejezve abbéli meggyőződésüket, hogy nem követtek el bűnt.

Az állítás, miszerint a lányok engedély nélkül használták fel a képeket, hamisak, a per pedig alaptalan. A Canada Inc. a K + K [a lányok márkája] engedéllyel rendelkező gyártója, és csak nagyon kis mennyiségben adott el a pólókból, melyeken Tupac szerepelt. Mindössze két darabról van szó – ennyit adtak el a rapper képével díszített felsőkből, mielőtt azok vissza lettek volna a forgalomból. A Canada Inc. nem másolta senkinek a képeit és nem is tüntette el az azokon fellelhető szerzői jogok megjelölést, valamint nem állt szándékában kizsákmányolni Mr. Millert

– olvasható a közleményben, amihez Jennerék ügyvédje, Todd Wilson még hozzátette, hogy a lányoknak érdemben nem volt köze a pólók gyártásához, ami azt jelenti, hogy az ő beperelésük olyan, mintha valaki azért vinne bíróságra egy színészt, csak mert szerepelt egy filmben.

via Daily Mail

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek