Starity

Klippremier: Jennifer Lopez feat. Gente de Zona – Ni Tú Ni Yo

2017. július 12. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt egy évben nagy volt a csend a színész-énekesnő zenei karrierje körül, ám szó sincs arról, hogy J.Lo a babérjain pihent volna.

hirdetés

Jennifer Lopez az utóbbi hónapokban elsősorban a főszereplésével készülő bűnügyi drámasorozaton, a Shades of Blue-n dolgozott, de tévednek, akik azt hiszik, hogy emiatt most egy időre félretette énekesnői karrierjét. A 47 éves barna hajú szépség nemrég megjelentette Gente de Zonával közösen rögzített szerzeményét, a Ni Tú Ni Yo-t és az ahhoz forgatott kisfilmet, ami az 1970-es évek Dél-Floridáját idézi a néző emlékezetébe.

A videóban Jen exférje, Marc Anthony is feltűnik, aki bemutatja őt Khotan Fernandez fényképésznek, majd mikor belevágnak a közös munkába, egymásba szeretnek – ez egyébként jellemző is J.Lóra, hiszen több ízben is randizott már olyan kollégákkal, akikkel valamilyen projekten együtt dolgozott.

A videoklipet a Florida állambeli Isla Moradában forgatták annak az Emil Navaának a vezénylésével, aki korábban olyan sztároknak rendezett kisfilmet, mint Jessie J, Calvin Harris, Ellie Goulding, Camila Cabello, Dua Lipa, Ed Sheeran, Zara Larsson vagy épp Ne-Yo.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek