Starity

Miley Cyrus hallani sem akarja, hogy valakinek hiányzik a „régi Miley”

2017. július 14. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnőt kicsi kora óta foglalkoztatják a showbusinessben, így sokan azt hiszik, megváltozott, pedig valójában csak felnőtt.

hirdetés

Miley Cyrus már sokszor beszélt a Disney Csatornánál töltött éveiről, ezúttal pedig ismét előjött a téma, amikor a Harper's Bazaar magazin a címlapsztoriját készítette vele. A 24 éves énekesnő idestova több, mint tíz éve van a köztudatban, és őszintén vallott erről az átfogó időszakról.

Sok minden van, amire nem emlékszem a gyerekkoromból, mert rengeteg dolgot észben kellett tartanom. Olyan ez, mint amikor nagyon belemerülsz valamibe. Akkorban nem is tudatosult bennem, mekkora nyomás alatt voltam, és hogy ez miként formálta a személyiségemet egészen mostanáig

– magyarázta, majd szó esett néhány évvel korábbi, botrányoktól terhes időszakáról is.

Az emberek megdöbbentek pár dolgon, amit műveltem, de szerintem sokkal durvább az, hogy 11-12 éves korom körül csupa frizurában, sminkben bedobtak a mélyvízbe és egy csapat idősebb férfi mondta meg, mit viseljek.

Végleg maga mögött hagyta a hannah montanás múltat I Fotó: Disney Channel

Az emberek nagyon fiatal korom óta ismernek, így azt hiszik, ténylegesen tudják, ki vagyok. Rengetegszer hallom, hogy Kérjük vissza a régi Miley-t!, de nem tudhatod, ki ő. Most itt vagyok. Szeretném, ha az emberek látnák, ez vagyok most én. Nem azt mondom, hogy sosem voltam önmagam. A legutóbbi lemezemen például abszolút önmagam vagyok. Sokat változtam. Azt hiszem, még mindig keresem, próbálom kitalálni, ki vagyok, mindezt ráadásul olyan gyors ütemben, hogy alig tudok lépést tartani önmagammal

– tette hozzá.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek