Starity

Dalpremier: Alice Cooper – Paranormal

2017. július 15. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemsoká hazánkban koncertező Alice Cooper új dala, a Paranormal tegnap jelent meg.

hirdetés
Dalpremier: Alice Cooper – Paranormal

A sokk-rock atyja augusztus harmadikán hazánkban lép fel a Fezen Fesztiválon, pár nappal előtte, július 28-án pedig új stúdióalbummal jelentkezik, melynek címadó dala, a Paranormal a tegnapi nap folyamán jelent meg.

A zenész 27. stúdióalbuma a 2011-es album, a Welcome To My Nightmare folytatása lesz, melyben nem csak, hogy az eredeti Alice Cooper zenekar három tagja (Nel Smith dobos, Michael Bruce gitáros és Dennis Dunaway basszusgitáros) lesz hallható, de vendégszerepel rajta többek közt a ZZ Topból ismert Billy Gibbons, valamint az U2 dobosa, Larry Mullen Jr. is.

A lemezkiadás aranykorának már vége. Van egy világnyi rajongóm, szerte a világban, és 45 évbe telt, mire ez kiépült. Szóval, amikor elkészítek egy új lemezt, az nekik készül. Nem igyekszem új közönséget toborozni. A már adott közönségnek játszom, és úgy gondolom, hogy az Aerosmith is ezt teszi, ahogy minden rendesen megalapozott banda a rajongótáborának zenél, nekik készíti a lemezeit

– mondta Alice Cooper egy interjúban, mely nemrég a Hammerworld magazinban is megjelent.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

album rock metál
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek