Starity

Rockmaraton 2017 - újraélesztés a fesztiválon

2017. július 15. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pénteken kora délután egy fesztiválozó férfi lett rosszul a fesztivál mellett lévő szabadstrand vizében.

hirdetés
Rockmaraton 2017 - újraélesztés a fesztiválon
Fotó: A kép csak illusztráció

A Rockmaraton fesztivál ideje alatt a Szalki-sziget szabad-strandja a fesztiválozók és a városiak számára is elérhető, ahogy az eddigi években is. Az elmúlt két évben a fesztivál ideje alatt szerencsére nem volt szükség a vízi mentőkre, ám ez az idei évre nem mondható el, egy középkorú férfi ugyanis rosszul lett a vízben.

Az éppen szolgálatos vízi mentők a parton beszélgettek, mikor valaki értük kiáltott. Egyikük azonnal felismerte, hogy ez nem a szokásos viccelődés a mentőkkel, hanem komoly helyzet, így a nagyjából hatvan méternyi távot a vízi mentő hölgy sprintben futotta le, majd a vízhez érve észrevette, hogy a férfi, akinek segítségre volt szüksége, eszméletét vesztette. Beúszott érte, majd egy strandoló segítségével a partra húzta az erős testalkatú férfit, segítséget kért, majd megkezdte az újraélesztést, miközben más valaki mentőt hívott.

Miután a víz távozott a férfi szervezetéből, a vízi mentő stabil oldalfektetésbe helyezte, majd a mentősök is odaértek és átvették a férfi ellátását, akit végül a helyi kórház intenzív osztályára szállítottak.

A mentőállomás vezetője elmondta a Dunaújvárosi Hírlap munkatársának, hogy mivel a közelben tartózkodtak az esetkocsival, a mentőhelikoptert visszafordították. A férfit jelenleg az intenzív osztályon ápolják, állapota kielégítő. Megmentőjét a fesztivál szervezői egy hétvégi bérlettel jutalmazták meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek