Starity

China Anne McClain Cameron Boyce-szal való barátságáról mesélt

2017. július 20. 07:07   |   Szerző: Alida

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két színész ismeretsége jó régre visszanyúlik, ugyanis még a disney-s karrierjük előtt láthattuk őket Adam Sandler és Chris Rock gyerekeiként a Nagyfiúkban, 2010-ben.

hirdetés

China Anne McClain és Cameron Boyce 2009-ben, a Nagyfiúk első részének forgatásán ismerkedett meg egymással, azóta pedig mindketten a Disney-nél dolgoznak. Előbbit a Zsenipalántákban láthattuk, utóbbi ezzel szemben Debby Ryan mellett bizonyíthatot a Jessie című sorozatban. Barátságuk a Nagyfiúk második részének forgatásán erősödött meg, így amikor a Disney-hez kerültek, nem volt nehéz dolguk a közös munkát illetően.

Amikor a Disney bejelentette hogy a tehetséges zsenipalánta szerepet kapott az Utódok folytatásában, a rajongók nagyon izgatottak lettek, hiszen 2013 óta ez volt az első alkalom, hogy ismét együtt szerepelhetett egykori kollégájával. China a J-14-nek mesélt arról, milyen is volt a stábhoz csatlakozni.

Dove-ot nagyon régóta imerem és mindig is szerettem volna vele együtt dolgozni, így nagyon izgatott lettem, amikor megkaptam Uma szerepét. Cameronnal már dolgoztam együtt a Nagyfiúk című filmen, ismerem őt kilencéves kora óta. Ahogy látom őt felnőni, eszembe jut amikor csatlakozott a Jessie csapatához és azt írta nekem hogy China! A Disney-nél leszek veled!. Én meg erre visszaírtam, hogy Te jó ég!. Mindkettőnknek megvan ugyanaz a Samsung telefonja, amit akkor használtunk. Olyan jó volt Cameronnal újra együtt dolgozni! Sofia és Booboo, akiket a forgatáson ismertem meg szintén nagyon kedvesek és befogadóak voltak velem szemben.

A régi ismeretségre való tekintettel jól ment a közös munka most is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek