Starity

Még véget sem ért, már készül is a Teen Wolf rebootja

2017. július 20. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem csoda, ha az MTV nehezen válik meg a Teen Wolftól, hiszen ez volt az első forgatókönyvvel rendelkező sorozata a csatornának.

hirdetés

Július 30-án tér vissza a Teen Wolf a hatodik évad „B” részével, ami még számtalan izgalmat tartogat, tekintve, hogy olyan köüzönségkedvenc színészek térnek vissza a fináléig, mint Dylan O'Brien (Stiles), Colton Haynes (Jackson) és Charlie Carver (Ethan). Addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán, ám ha valami, az biztos, hogy már készül a sorozat rebootja, amiben egy teljesen új stáb bizonyíthat, ugyanakkor számíthatunk jelenlegi kedvenceink felbukkanására is benne.

Ezek a karakterek és a történet elérték a csúcsot. Jelenleg is tárgyalunk Jeff Davis kreátorral azt illetően, miképp tarthatnánk életben a franchise-ot

– nyilatkozta a reboot kapcsán az MTV elnöke, Chris McCarthy a The Hollywood Reporternek.

Fotó: MTV

A Teen Wolf egyébként az azonos címen futó (hazánkban Az ifjú farkasemberként mutatták be) Rod Daniel rendezte, Michael J. Fox főszereplésével készült film rebootjaként került a képernyőre, ám hamar kinőtte, túlszárnyalta azt. A stáb ma, a San Diego-i Comic-Conon jelenik meg a folytatással kapcsolatban.

A rebootok egyébként is virágkorukat élik napjainkban: több év kihagyás után folytatódik / folytatódott az X-akták, a Will és Grace, az American Idol, A szökés, a Szívek szállodája, a Bír-Lak és még hosszan sorolhatnánk.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek