Starity

Ennél nehezen lehetne gázabb: 6 szörnyű hely, ahol szakítottak emberekkel

2017. július 23. 14:02   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szakítani nem könnyű, azonban, mint mondják, mindennek megvan a helye és ideje.

hirdetés
Ennél nehezen lehetne gázabb: 6 szörnyű hely, ahol szakítottak emberekkel
Fotó: A kép csak illusztráció

A szakítás szívás – minden esetben. Azonban néhány elválás még a szokásosnál is rosszabb lehet. Most hat horror-sztorit hoztunk el nektek emberektől, akikkel egykori szerelmük rendesen kiszúrt!

1. Szülinapi meglepi

21. születésnapom volt, és az ex-pasim elvitt a kedvenc éttermembe Houstonban. Kiöltöztem, izgatottan vártam az estét. Odaértem, teljesen normálisnak tűnt minden. Jó kedvűen megrendeltem a boromat, vártam a kedvenc tésztám érkezését, mikor rám nézett, és azt mondta: „Nem látom veled a jövőmet”. Majd felállt, otthagyott egyedül a szülinapomon, egy tányér érintetlen tésztával, és a természetesen lehúzott borommal

– Ashton, 22

2. Szomorú Edward Cullen

Egy halloween-i partin dobtak a középiskolában. Ráadásul páros kosztümben voltunk. Alkonyatos szettben... Csillogó vámpír voltam, ő pedig Kristen Stewart. Ezután lelépett egy másik csávó bulijára. Nem elég, hogy szomorú voltam, de még csillogtam is a sok glittertől. A lecke, amit megtanultam, hogy ne öltözzek be idióta jelmezekbe, főleg, ha a hasamnak ragyognia kell....

– Alex, 25

3. Nem, engem nem raboltak el, de...

Egy SMS-ben történt meg 3,5 év járás után, miközben egy jótékonysági vacsorán ültem az emberrablás áldozataiért. Két óra ment le belőle, mikor érkezett az üzenet, hogy „Meg, szeretlek, de ez nem megy nekem többé”. Kiosontam a mosdóba, hogy felhívjam, majd, mikor visszaértem, az asztalomnál az egyik hölgy, akit nem ismertem előtte, felajánlott egy zsepit, mert azt hitte, én is áldozat vagyok, azért sírtam. El kellett mondanom neki, hogy épp most szakítottak velem. Kicsit sem volt égő

– Meg, 26

4. Kínos darab

Nyár volt, frissen érettségiztem, és a pasimmal együtt szerepeltünk a RENT című darabban, mint Mark és Maureen. Mivel megsérült a hangom, le kellett mondanom a karakteremről. Ennek ellenére a kórusban részt vettem, ahol csak tátogtam a szöveget. A fellépés előtt valami jelentéktelen dolgon összevesztünk, majd suttogni kezdett – arra az esetre, ha a mikrofonja be lenne kapcsolva: „Pár hónap múlva kezdődik az egyetem, lehet szakítanunk kéne”. Válaszolni sem tudtam, kizavartak minket a színpadra, így egészen a darab végéig nem volt alkalmunk beszélni. Utána bevallotta, hogy pár hete megcsalt és bűntudata volt, ezért mondta, amit...

– Hannah, 25

5. Keserű ebéd

Az egyetemről a barátom a kedvenc éttermemben szakított velem, ahová együtt jártunk tanulni és ebédelni szinte minden egyes nap. Megrendeltem a palacsintámat, majd mikor enni kezdtem, egyszerűen kimondta, hogy vége. Bőgni kezdtem evés közben, az egész kajálda bámult. Valahogy befejeztem a palacsintát, kifizettem, és vissza sem tértem két évig

– Lauren, 22

6. Hajnali óra

Mixerként dolgozott, így hajnali 4 körül ért haza. Ágyba esett, átöleltem, készen állva, hogy visszaaludjak, majd megszólalt: „Beszélnünk kell”. Ölelkezés közben dobott. Három évet voltunk együtt. Az ágyam volt a kedvenc helyem a világon. Kicsit elrontotta ezt nekem

– Victora, 21

via Cosmo

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek