Starity

Kim Kardashian és Kanye West ismét szülők lesznek

2017. július 27. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány hónapon belül valóra válik a sztárpár álma: újabb baba érkezik a házukhoz.

hirdetés

Kim Kardashianról köztudott, hogy mivel ő maga is nagy családban nőtt fel, egész életében úgy képzelte, hogy neki magának is sok gyereke lesz. Álmai szertefoszlani látszottak, amikor kiderült, hogy North és Saint világra hozása után közölték vele: nem ajánlatos újból áldott állapotba kerülnie, mert egy újbóli terhesség és szülés a korábbi komplikációk miatt akár az életébe is kerülhet.

Kim azonban nem keseredett el, úgy döntött, béranya segítségét kéri, és nemcsak megállapodtak egy hölggyel a harmadik Kardashian-West-baba kihordásáról, hanem már meg is történt a sikeres beültetés. Az Us Weekly tegnap számolt be róla, hogy a választott béranya három hónapos terhes, vagyis Kim és Kanye harmadik gyermeke 2018 januárjában érkezik majd meg. A béranyáról annyit lehet tudni, hogy San Diegóban él és a húszas évei végén jár.

Sok testvérem van és imádom ezt az életet! Ők a legjobb barátaim és ugyanezt kívánom a gyerekeimnek is

– nyilatkozta a nagy család kapcsán Kim Ellen DeGeneresnek 2014-ben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek