Starity

Bella Hadid és Cara Delevingne ugyanazt a ruhát viselte! Kinek áll jobban?

2017. július 28. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyik legkellemetlenebb dolog egy nő számára, ha outfitje szembejön vele. Szerencsére Bella és Cara nem ugyanazon az eseményen viselték ugyanazt a ruhát.

hirdetés

Bella Hadid július elején, a párizsi divathét során lejtett végig a kifutón Alexandre Vauthier legújabb kollekciójának egyik igen látványos és nőies darabjában, nem is sejtve, hogy egyik kolléganőjének szintén megakad majd rajta a szeme.

Cara Delevingne-t ezzel szemben kedden, legújabbi filmje, a Valerian és az ezer bolygó városa párizsi premierjén csípték el a fotósok ugyanebben a szettben.

A Swarovski-kristályokkal ékesített kreáció nem igényelt ékszereket és szerencsére ezt mind Bella, mind Cara belátta. A ruhához mindketten fekete magassarkút vettek fel és a hajukkal sem babráltak sokat. Bella hátrafésülte tincseit, Carának pedig még ennél is kevesebbet kellett bajlódnia. Ami makeupjukat illeti, Bella a nude árnyalatok mellett tette le a voksát, Cara ezzel szemben hangsúlyosabb sminket kapott.

Szerinted melyiküknek állt jobban a ruha?
Bella
Cara
surveys
 
 
 
 
 
 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek