Starity

Robert Pattinson időnként megkérdőjelezte Kristen Stewart szerelmét

2017. augusztus 03. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkonyat sztárjai körülbelül öt éven át alkottak egy párt, ám Rob sosem volt teljesen biztos Kristen érzéseiben.

hirdetés

Kapcsolatuknak egy megcsalásos botrány vetett véget. I Fotó: Summit Entertainment

Kristen Stewart nemrég a Harper's Bazaarnak adott interjújában tisztázta, hogy bár jelenleg egy nővel randizik Stella Maxwell személyében, a férfiakat is szereti és nem zárkózik el attól, hogy a jövőben ismét legyen velük kapcsolata. Ezzel egyidőben azt is bevallotta, hogy minden volt párjához – Robert Pattinsont is ideértve – mély szerelem fűzte.

Ezzel szemben előkerültek a szkeptikusok is, akik szerint Kristen kizárólag azért volt együtt Robbal annak idején, hogy ekképp is reklámot csináljon az Alkonyat-filmeknek, és a színész maga is bevallotta, hogy voltak kétségei párja érzéseit illetően, de most megnyugvással fogadta exe vallomását.

Rob tisztában van azzal, hogy sokan úgy vélik, Kristen csak megjátszotta, hogy szereti őt, és voltak idők, amikor neki is szöget ütött a fejében ez a gondolat. Rob már túlvan a dolgon, nem foglalkoztatja a kérdés többé. Nem igazán tartja a kapcsolatot Kristennel, de jóban vannak egymással és nem zavarja, ha Kristen a múltról beszél. Örül, hogy megtalálta önmagát

– nyilatkozta egy, a színészhez közel álló barát a HollywoodLife-nak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek