Starity

Anderson East még idén megkéri Miranda Lambert kezét

2017. augusztus 04. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bele a mélyvízbe – így jellemezhetnénk a két énekes kapcsolatát, ami 2015 végén vette kezdetét.

hirdetés
Anderson East még idén megkéri Miranda Lambert kezét

Míg 2015 fájdalmas év volt Miranda Lambert számára érzelmi szempontból, addig 2017 élete legjobbjának ígérkezik. Az énekesnőre másfél éve rátalált a szerelem Anderson East oldalán, aki ráadásul azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban fél térdre ereszkedik előtte abban a reményben, hogy igent mond neki.

Mélyebb szinten értik egymást. Miranda minden nap úgy érzi Anderson mellett, hogy ő a legszerencsésebb lány a világon. Egy nap szeretnének gyerekeket és a házasság is szerepel a terveik között

– nyilatkozta az E! Online-nak egy forrás, míg egy másik úgy nyilatkozott áprilisban, hogy idén nagy dolgok várnak Mirandára, szerettei pedig soha nem látták még ilyen boldognak őt.

Övé a színpad és a szívem. Köszönöm, @andersoneast hogy oly sok módon inspirálsz engem. Te vagy a fény, ami túlragyogja a Napot is. Imádok emlékeket szerezni veled

– írta szerelméről az Instagramon az énekesnő múlt hónapban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek