Starity

Mégsem válik Angelina Jolie és Brad Pitt?

2017. augusztus 10. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több forrás is megerősítette az elmúlt órákban, hogy az egykori álompár talán mégsem válik el.

hirdetés

Angelina Jolie tavaly szeptemberben adta be a válókerestet Brad Pitt ellen. Később heves vita bontakozott ki közöttük, majd alábbhagytak az indulatok és elhatározták, hogy gyerekeik érdekében igyekszenek békés úton istenhozzádot mondani egymásnak. Brad azóta nyilvánosságra hozta, hogy bár voltak gondjaik, kapcsolatuk megromlásának hátterében az ő életvitele áll.

Személy szerint nem tudok olyan napra visszaemlékezni a főiskola óta, amikor ne ittam volna, vagy ne szívtam volna el egy spanglit. Sok volt. Az érzéseim elől menekültem. Nagyon-nagyon örülök, hogy mindezt magam mögött hagytam. Amikor családot alapítottam, mindennel felhagytam az ivás kivételével. (...) Van egy borospincénk. Nagyon imádom a bort, de átestem vele a ló túloldalára. Az igazat megvallva, olyan jól bírom a piát, hogy egy oroszt is képes voltam az asztal alá inni a saját vodkájával, de már nem akartam így élni

– nyilatkozta a GQ-nak a színész pár héttel ezelőtt, és bevallotta, hogy letette az alkoholt és terápiára jár. Ha hihetünk a barátok nyilatkozatainak, akkor ez a cselekedete bírta rá Angelinát, hogy ne sürgesse annyira a házasság felbontását.

Brad igyekszik józan maradni, hogy visszahódítsa Angie-t, aki mindig azt akarta, hogy ő leálljon az ivással. Mindenki úgy gondolja, ismét össze fognak jönni. Nem lepne meg senkit, ha bejelentenék, hogy válás helyett inkább dolgoznak a kapcsolatukon

– idézi a Metro egy bennfentes szavait.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek