Starity

Koncertet ad Chester Bennington emlékére a Linkin Park

2017. augusztus 24. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már egy hónapja annak, hogy a Grammy-díjas együttes elveszítette frontemberét.

hirdetés

Chester Bennington július 20-án követett el öngyilkosságot, a Linkin Park rajongói pedig azon túl, hogy az énekest gyászolják, azt találgatják, hogy vajon nélküle is folytatja-e karrierjét a zenekar. Úgy tűnik, erre rövidesen választ kapunk, ugyanis az öttagúra csökkent formáció bejelentette, hogy rövidesen színpadra állnak egy Chester előtt való tisztelgés keretein belül.

Csak szerettünk volna köszönetet mondani a világ minden táján élő rajongóinknak az irántunk tanúsított óriási szeretetért, ami megerősítette szellemünket ebben a rendkívül nehéz időszakban. Mind az öten nagyon hálásak vagyunk a támogatásotokért, miközben gyógyulunk és építjük a Linkin Park jövőjét. Egy Los Angelesben tartandó nyilvános eseményre készülünk, amivel Chester emléke előtt szeretnénk tisztelegni. Kövessetek továbbra is figyelemmel, rövidesen megosztjuk veletek a részleteket

olvasható a közösségi oldalakon közzétett bejegyzésben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek