Starity

Román előadók – II. rész

2017. augusztus 26. 13:01   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legutóbbi cikkben bemutattuk Románia négy legismertebb előadóját. Ezúttal azonban olyan énekeseket mutatunk be, akiket talán még nem nagyon ismertek, de a cikknek köszönhetően közelebbről is megismerhetitek őket.

hirdetés

Dorian Popa

A listát Alina Eremia egykori kollégájával, Dorian Popa-val kezdjük, akivel a Pariu cu Viata című sorozatban játszottak együtt. Dorian azonban nemcsak színészként keresi a kenyerét, ugyanis manapság inkább zenei munkássága kelti fel a rajongók figyelmét. A széria sikere után ugyanis számos videoklipet forgatott. A 29 éves sztár nemcsak önállóan énekel, hanem előszeretettel szerepel más előadók mellett is, mint ahogyan tette is ezt például Ruby-val, akivel eddig három közös dalt készített. Idén pedig egykori kollégájával, Liviu Teodorescu-val és Laura Giurcanu állt össze a Fanele című dalban. Magánéletéről annyit lehet tudni, hogy jelenleg a szinglik táborát erősíti, azonban nem volt ez mindig így, hiszen karrierje során számos gyönyörű nővel hozták hírbe. Annak idején az sem maradhatott ki, hogy Alina Eremia-val is összehozták, hiszen nagyon is hitelesen alakították a szerelmes párt a fentebb említett szériában. De a hódításai között megtalálható még Eliza is, akivel van egy közös duettjük is.

Adrian Sina

A romániai DJ Akcent nevezetű együttesével robbant be a köztudatba, akikkel 2000 és 2014 között több albummal is jelentkeztek, és számos videoklipet készítettek. Sőt Adrian szólóban is nagyon sikeres. Olyan előadókkal állt össze eddig, mint Sandra N, Lidia Buble, vagy éppen Cojo. Azonban kétség kívül mindezidáig a legsikeresebb klipje a Sandra N-nel készített Ma dor ochii, ma dor, aminek a nézettsége már majdnem 60 milliónál jár. Tehát panaszkodásra semmi oka sincsen, ráadásul a formációjával nemcsak hazájában, hanem Európa más országaiban is nagyon népszerű. Nemcsak lemezlovasként dolgozik, hanem énekesként, dalszövegíróként, illetve zenei producerként is. Magánélete is rendben van, ugyanis van öt gyermeke David, Sarah, Noah, Ava és Moise, valamint 2015-óta él házasságban Anca Serea-val.

Randi

Andrei Ștefan Ropcea, vagy ahogyan a zeneiparban ismerik őt, Randi nagyon népszerű hazájában. Érthető is, hiszen nemcsak anyanyelvén énekel, hanem angolul is, így egyre többen ismerik meg a nevét. Zenei munkásságára a Quenn, a Muse, a Coldplay, Michael Jackson, valamint George Michael voltak hatással. Eddig négy albummal büszkélkedhet, legutóbb 2009 és 2010-ben adott ki utoljára lemezt, mely a Zebra címet kapta. Legismertebb szerzeménye valószínűleg a JO-val készített Până vara viitoare, amelynek nézettsége már közel 40 millióánál jár. Érdekesség, hogy ezzel az énekesnővel idén júniusban is készítettek egy duettet, azonban az egyelőre korántsem olyan népszerű, mint a fent említett dal. Magánéletéről nem sokat lehet tudni, de az egyik közösségi oldalnak köszönhetően már láthattuk a tüneményes kislányát, akivel közösen szerepelnek egy fotón.

Edward Maya

A románia DJ, zenei producer, énekes és dalszövegíró Edward Maya Eduard Marian Ilie néven született Bukarestben. Zenei palettáját a house, az elektronikus zene, a deep house és az electro house alkotják. 2006-óta van jelen a zenei életben, s legtöbbet romániai kolléganőjével Vika Jigulinával énekelt – összesen eddig öt számot készítettek el. A kollaborációk közül a Stereo Love örvendett hatlamas sikernek, ami karrierjét is beindította. Manapság a rajongók eléggé lestrapált állapotban láthatják, ugyanis egy kissé meghízott, és dús szakállat is növesztett. Videoklippel már régóta nem jelentkezett, inkább klubbokban lép fel.

Ha kíváncsiak vagytok az előző listára, akkor kattintsatok a következő linkre:

Román előadók – I. rész

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek