Starity

Kétszeres apa lett Mark Zuckerberg

2017. augusztus 29. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Facebook vezérigazgatója néhány órája jelentette be, hogy világra jött második gyermeke.

hirdetés

Mark Zuckerberg felesége, Priscilla Chan 2015 novemberében, három sikertelen terhesség után adott életet első gyermeküknek, Maxnek. A pár márciusban jelentette be, hogy ismét szülői örömök elé néznek, szerelmük gyümölcse pedig egy kislány személyében jött világra, akinek az August nevet választották.

Mark egy csodálatos levelet fogalmazott a kicsi világrajövetele alkalmából, melyben többek között szót ejtett arról, milyen életet szán gyermekének és a legjobbakat kívánja neki és nővérének.

A gyerekkor varázslatos. Az embernek csak egyszer adatik meg, hogy gyerek legyen, így ne tölts túl sok időt azzal, hogy a jövő miatt aggódsz! Azért vagyunk mi, hogy ezt megtegyük helyetted, és mindent megteszünk, ami csak az erőnkből telik annak érdekében, hogy bebiztosítsuk számotokra és a generációtok gyermekeinek a számára, hogy a világ egy jobb hely legyen

– olvasható az üzenetben.

Fotó: Facebook / Mark Zuckerberg

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek