Starity

Megérkezett az Epica újdonsága

2017. szeptember 01. 23:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly jelent meg a holland zenekar legújabb nagylemeze, a mai napon pedig legújabb EP-jük is a boltok polcain landolt.

hirdetés

A Simone Simons vezette együttes jelenleg is a tavaly megjelent The Holographic Principle című lemezt népszerűsíti világszerte, ám néhány hónapja kiderült, hogy The Solace System néven egy vadonatúj középlemezt is megjelentetnek, mely kiadványról három dal már bemutatásra került (The Solace System, Fight Your Demons, Immortal Melancholy).

A korong egyébként mindösszesen hat tételt foglal magába, mely nóták eredetileg a legutóbbi nagylemezükre kerültek volna fel, Mark Jansen, a formáció alapítója azonban elárulta, hogy mivel az albumon sajnos nem kaptak helyet, nem szerették volna, ha a dalok a semmi vesznek, így ha egy mód van rá, akkor egy középlemez keretein belül azokat is piacra dobják. Terveik a lehető legjobbn alakult, ugyanis a kiadvány a nap folyamán hivatalosan is elérte a lemezboltokat, így a rajongók már a kezükben is tarthatják az  újdonságot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek