Starity

Chrissy Teigent kirúgni sem lehet! John Legend megpróbálta, de nem járt sikerrel

2017. szeptember 05. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár az énekes és a modell kapcsolata tökéletesnek tűnik a kívülálló szemében, ám azt csak kevesen tudják, hogy John évekkel ezelőtt ki akarta adni Chrissy útját.

hirdetés

John Legend négyévnyi randevúzás után, 2011-ben jegyezte el Chrissy Teigent, 2013 szeptemberében pedig Olaszországban kötötték össze az életüket a házasság kötelékében. Mindazonáltal kapcsolatuk közel sem volt olyan szeplőtlen, amilyennek látszik, és nekik is megvoltak a maguk bajai, ahogy minden más párnak is. Kapcsolatuk elején az énekes egy ponton túl úgy döntött, szakít modell barátnőjével, Chrissynek azonban esze ágában sem volt elhagyni őt. A nem mindennapi történetről a The Guardiannak mesélt az All of Me énekese.

Nagyon stresszes voltam és elfoglalt. Úgy éreztem, boldogabb lennék egyedül, Chrissy azonban nemet mondott erre

– elevenítette fel John, aki mindössze másfél órára tudott csak megszabadulni kedvesétől, aki tavaly egy kislánnyal ajándékozta meg őt Luna személyében.

Mindennek már tizenegy éve, bébi. Nem egy mindennapi szakítás volt. John turnén volt, rendetlenkedett a hangja és semmihez nem tudott jó képet vágni, szóval igen. Naná, hogy nemet mondtam neki [a szakításra]

– magyarázta a részleteket Chrissy a Twitteren.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek