Starity

Nicole Richie sem tökéletes! Smink nélkül szinte rá sem lehet ismerni! – fotó

2017. szeptember 05. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykor vadul bulizó, kissé butácskának tetsző Nicole-ból mára gyönyörű, felelősségteljes édesanya és feleség lett, aki rég maga mögött hagyta azt a lányt, aki a The Simple Life című valóságshow idején volt.

hirdetés

Nicole Richie mára megkomolyodott, írt két könyvet, emellett a televíziózás helyett a divatvilág felé fordult, ráadásul szívügyének tekinti a jótékonykodást és Joel Maddennel közös gyermekeit is ebbe az irányba tereli. Nem férhet kétség ahhoz, hogy maximálisan felülírta az évekkel korábban róla támasztott elvárásokat és csodálatos feleség és anya vált belőle.

Bár megjelenése mindig makulátlan és simán letagadhatna pár évet a korából, nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, ebben jól elkészített sminkjeinek is nagy szerepe van. A minap azonban makeup nélkül kapták lencsevégre a fotósok, amint épp kilépett egy nyugat-hollywoodi könyvesboltból, a róla készült képeken pedig azt láthatjuk, milyen akkor, amikor nincs szépen kikészítve az arca – ugyanolyan átlagos, mint bármelyikünk lenne.

Legutóbb egyébként Britney Spears is vette a bátorságot, és néhány olyan fotót posztolt magáról az Instagramon, melyeken a rideg valóságot láthatjuk. Tegyük azonban hozzá, hogy a sztárok is csak emberek, és nem várhatjuk el tőlük, hogy napi 24 órában a topon legyenek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek