Starity

George Clooney-t gyerekei miatt szívatják a barátai

2017. szeptember 07. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Oscar-díjas színész 56 évesen lett édesapa, és egyből két csemetéje született.

hirdetés

George Clooney hosszú évekig a megrögzött agglegény szerepében tetszelgett, így annál nagyobb volt a meglepetés, amikor 2014 tavaszán eljegyezte kedvesét, Amal Alamuddint. A pár még abban az évben oltár elé állt, idén februárban pedig azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy bejelentették: szülői örömök elé néznek. Amal júniusban kétpetéjű ikreknek adott életet, akiknek az Ella és Alexander nevet választották George-dzsal. A színész családi élete kapcsán a The Hollywood Reporternek adott interjút.

Mostanra a házamat gyermeksírás hangja tölti be. Látnod kellene, amikor a barátaim beugranak és azt látják, hogy pelenkát cserélek. A nevetés, ami utána jön... Én ilyenkor csak annyit mondok, hogy Tudom, tudom.. Éveken át szívattam őket, szóval megérdemlem a revansot. Amallal mindketten kimerültek vagyunk. Ő nyilván még nálam is jobban, de igazán jól belejöttem a pelenkázásba, amit még én sem gondoltam volna magamról

– nyilatkozta a színész, majd azt is bevallotta, hogy már nem érzi úgy, hogy az élmezőnybe tartozna a színészek között.

Már majdnem két éve nem színészkedtem, és fogalmam sincs, mikor fogok újra. Nem fogok csak azért filmezni, hogy kamerák előtt legyek. Sok ideig csináltam és nem volt jó. Ahogy az ember idősödik, úgy lesznek egyre kevésbé érdekesek a szerepek. Már nem vagyok az élmezőnyben, senki sem akarja látni, hogy én csókolom meg egy film női főhősét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek