Starity

Könnyeket csal a szemedbe, ha végignézed ezt a 16 megható fotót

2017. szeptember 11. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Egy fotó nemcsak egy emléket, hanem egy érzést, egy pillanatnyi lelkiállapotot is megőriz, amit sokszor talán nem is értékelünk eléggé. Az alábbiakban 16 olyan felvételt hoztunk el, ami vagy könnyeket csal a szemedbe, vagy mosolyt az arcodra.

Sarolta hercegnő ugyanazt a pár piros cipőt viseli, amit a nagybátyja, Harry herceg hordott 30 évvel ezelőtt. Igen, a királyi családban is továbböröklődnek a holmik!
A képen látható férfi segít a feleségének újra megtanulni olvasni. A fotós, aki elkattintotta a képet, a Starbucksban találkozott Johnnal és Lindával – utóbbi az összes emlékét elveszítette, így mindent elölről kellett kezdenie.
Tiltakozók nyújtanak át rózsákat a katonáknak kormányellenes felkelések során 2013-ban, Bangkokban. Ez lett a remény szimbóluma a krízis idején.
Barack Obama és felesége, Michelle a szingapúri miniszterelnökre való várakozás közben bohóckodnak egymással 2016-ban.
Ez a kisfiú most találkozik először újszülött húgával.
Egy kutya a pihenő szovjet katonák között hajtja álomra a fejét 1942-ben.
Még a demencia és a stroke sem állhat két, egymást hatvan éve töretlenül szerető szív közé.
Egy férfi cumisüvegből etet egy bébi hódot. (A kép Quebec-ben készült.)
A kisfiú virágot szagoltat egy kiscsibével.
Hatvanhárom éve töretlen a szerelem e pár tagjai között! Unokájuk készítette róluk ezt a fotót az évfordulójukon. 
Könnyfakasztó tanév végi fotó: Sophie év végére legyőzte a rettegett kórt, a rákot.
Még a halál sem választhatja el azokat, akik szívből szeretik egymást! Ennek a hölgynek régen meghalt a férje, ő azonban azóta is „vele” költi el a vacsoráját.
Az ötéves kislány egy evakuálás során kíséri a nyolcvankilenc éves, mozgáskorlátozott hölgyet a Katrina hurrikán idején.
A Sanfilippo-szindrómában szenvedő Lucas szeretettel dédelgeti a mindennapjait megkönnyítő kutyát, akit tulajdon édesapja választott ki egy menhelyről és képezett ki számára.
A rendőr egy pár csizmát ajándékoz egy New York utcáin élő hajléktalannak.
Újszülött husky kiskutyák. (Úgy tűnik, kifogyott a szín, mire az utolsó is világra jött.)

via Bright Side

hirdetés

  twitter 

Ha nem akarsz lemaradni a legfrissebb hírekről, lájkold Facebook-oldalunkat!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek

Advertisement