Starity

Angelina Jolie erősebbnek érzi magát a szakítás óta

2017. szeptember 13. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kemény, embert próbáló év áll a színésznő háta mögött, mostanra azonban sikerült kicsit összeszednie magát.

hirdetés

Angelina Jolie tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet férje, Brad Pitt ellen, azóta pedig jórészt szabadságon volt, hogy a gyermekei mellett lehessen e kritikus időszakban és összetarthassa a családot. Az egykori szerelmesek viszonya mostanra nagyjából rendeződött már abban az értelemben, hogy képesek megőrizni a jó viszonyt a gyermekeik jóléte érdekében, békülésről azonban egyelőre szó sincs. A hatgyermekes édesanya most a People magazinnak adott interjút, és elárulta: jobban érzi magát.

Nekem is megvoltak a magam hullámvölgyei, de úgy vélem, erősebb vagyok. Mindannyiunk életében vannak nehezebb időszakok, de egy édesanya elsősorban a gyermekei iránt tartozik felelősséggel, minden más másodlagos

– nyilatkozta a színésznő.

Számomra minden a gyerekekről szól. Több, mint egy évig nem dolgoztam, otthon volt rám szükség. Minden más megállt. Leülök, beszélgetek velük, elvégre minden hatással van rájuk, formálja a jellemüket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek