Több különböző finálét forgatnak a Trónok harcához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Várhatóan 2019-ben kerül képernyőre az HBO sorozatának nyolcadik és egyben utolsó évada.
Casey Bloys az HBO elnöke hozta nyilvánosságra, hogy az izgalom fokozása végett több különböző lezárást készítenek a George R. R. Martin által megálmodott történethez, így még azok sem tudhatják majd biztosan, miképp zárul a sztori, akik szerepelnek benne. Ez egyébként nem ritka a nagy népszerűségnek örvendő, hosszú időn át képernyőn lévő szériák esetében, hiszen így némileg elkerülhető a finálé esetleges szivárogtatása.
A produkciós gárdánk tagjai igyekszenek kidolgozni egy forgatási idővonalat és azt számolgatják, mennyi időt vesz majd igénybe a speciális effektekkel kapcsolatos utómunka. A forgatás bonyolult, mert különböző kontinenseken folynak a felvételek, emellett a technikai szempontokat is figyelembe kell venni, nem is beszélve a speciális effektekről, ami egy egészen más produkciós periódusba tartoznak. Ez pedig nagy jelentősséggel bír az egész munkafolyamat szempontjából
– nyilatkozta az utolsó évad egyéves késésének okát Bloys egy korábbi interjúban.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.